Világunk
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
zene
 
A ruandai népirtás

 

Ruandában két nép él, az egymással rokon Tuszi és Hutu. Ám a hutuk abszolút többségben vannak. Függetlenné válása előtt Belgium irányítása altt állt a terület. Ez alatt az idő alatt az ország elitje kizárólagosan tuszi lett. 1959-ben az első választásokon, a hutu többség megválasztotta a Hutu Felszabadulási Mozgalom Pártot(PARMEHUTU). Programot indítottak a hutuk gyors felemelkedésére, ez a tuszik sújosan hátrányos helyzetbe kerülésével járt. A nyugat elnézte ezt. A függetleség elnyerése után, 1964-ben és 1974-ben újabb programok indultak és ezek keretein belül nagy számú tuszit űztek el vagy gyilkoltak meg. 1973-ban Juvénal Habyramina puccsal magához ragadta a hatalmat, de továbbra is a hutu nacionalizmust használta fel vezető szerepben maradásához. Később az elnök pártja, az MRND is belekeveredett a népirtásba.

Az atrocitások 1994-re odáig fajultak, hogy a katonaság és a milíciák razziázni és gyilkolni kezdtek a tuszik, valamint a politikailag mérsékelt hutuk között. Nagy számú ellenzéki politikust gyilkoltak meg. Az erőszak kezdett elhatalmasodni. A kormány rádiója, az RTLM támadta a tuszikat és mérsékelt hutukat. A milícia úttorlaszokat emelt szerte Kigali utcáin. A gyilkolás gyorsan kiterjedt az egész országra. 1994 április 6. és július elje között több mint 937 000 tuszit és mérsékelt hutut gyilkoltak meg.

A gyilkolások nagy részét egy militáns szervezet, az Interahamwe követte el. A legtöbb áldozatot saját falujában, illetve városában ölték meg. Kevés banda használt lőfegyvereket. A legtöbb esetben machétékkel mészárolták le az embereket. Sok esetben(pl.: Nyarubuyeben) a civil lakosságot is bevonták a gyilkolásba. Felszólították az embereket, hogy öljék meg tuszi szomszédjaikat. Aki nem tette meg, azt szintén meggyilkolták, a családjával egyetemben. Néhány faluban az áldozatokat a templomba terelték és ott kaszabolták le őket. Kivumu katolikus templomába 3000 tuszit tereltek, majd a rendőrségtől kapott buldózerekkel, a helyi Interahamwe elpusztította a templomot, az emberekkel együtt. A menekülni próbálókat lelőtték.

A népírtásban majdnem a teljes társadalom részt vett(önként vagy kényszerből). A főbűnösöket máig nem vonták felelősségre.

 

Forrás: http://konfliktus.index.hu/ruanda.html

           http://hu.wikipedia.org/wiki/Ruandai_n%C3%A9pirt%C3%A1s

 

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG