Világunk
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
zene
 
A darfúri népirtás

 

 A polgárháború 2003-ban tört ki, bár előzményei az 1990-es évek elejére visszavezethetők. A háború a Szudán keleti területein élő fekete népcsoportok és az arabok (kormány katonák, ill. a kormány álltal támogatott milíciák) közt zajlik. A háborúban eddig, becslések szerint 300 000 - 400 000 ember vesztette életeét. Túlnyomó részt darfúri civil.

A legtöbb és legsúlyosabb mészárlásokat a kormány álltal támogatott dzsandzsavíd milicisták követték el. A falvakat felégetik, a férfi lakosságot legyilkolják, a nőket, esetenként tömegesen és nyílvánosan megerőszakolják. 2 000 000 embert űztek el othonából és tettek földönfutóvá. A konfliktuson sem az Afrikai Unió, sem az ENSZ nem tudott úrrá lenni. A szudáni kormány mindent megtett az ENSZ akadályoztatására.

A fekete lakosság ellen elkövetett szisztematikus mészárlásokat az amerikai kormány 2004-ben népirtásnak minősítette. 2005-ben az ENSZ nyílt népirtási szándékot állapított meg a szudáni kormány részéről.

A három fő bűnös: Omar Hasszan Ahmed el-Besir, miniszterelnök, Ahmed Harun, volt belügyminiszter és Ali Muhammad Ali Abdel-Rahman, az iszlamista Dzsandzsavid volt parancsnoka. 

 

 

források:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Darfur

              http://hvg.hu/gocpontok.szudan/20041123szudandosszie.aspx

              http://vilag.transindex.ro/?hir=9426

 

 

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.