Világunk
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
zene
 
A kambodzsai népirtás

 

Kambodzsában, Pol Pot vezetésével alakult meg egy szélső bal oldali mozgalom, a Vörös Khmerek. Az 1970-es években vietnámi csapatok támogatásával elfoglalták az országot. 1975-ben Pol Pot bevonult Phnom Penh-be, a fővárosba. A vörös khmerek egy agrárparaszti kommunista országot akartak létrehozni. Emiatt úgy gondolták, nincs szükségük értelmiségiekre.

Koncentrációs táborokat hoztak létre és minden értelmiségit, tanárt, vallási vezetőt, nem khmer nemzetiségü, a nyugattal kapcsolatban álló és szemüveges embert elhurcoltak és meggyilkoltak, családjukkal együtt. Nemre és korra való tekintet nélkül 1 700 000 - 2 000 000 embert öltek meg, vagy kínoztak halálra. Fiatalok és gyerekek ezreit kaszabolták le machétékkel, hogy  "takarékoskodjanak a lőszerrel". A vietnámi kisebbség kiirtása miatt a Vietnámi kormány elűzte a hatalomból a Pol Pot rezsimet.

A rémuralom 1979-ben véget ért.

Pol Pot 1998-ban halt meg. Sohasem vonták felelősségre. Duch, valódi nevén Kang Kek Ieu a hírhedt phnompeni Tuol Sleng börtön igazgatója volt. Letartóztatták és a Nemzetközi Bíróság ítéletét várja. A többi főbűnös: Nuon Chear, Leng Sary,  Khieu Samphan és Meas Muth szabadlábon van.

 

Forrás: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=396

          http://www.lemontree.hu/egyebkep/linkkep/history/tortenetek/xx_szazad/055_kambordzsa_khmerek.htm

         http://hu.wikipedia.org/wiki/Kambodzsa

 

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG